Jó volt, szép volt.
Kiemelt támogatók
BIG FISH
Pentaschool
WISH
Macasoft
G'Roby
23vnet
Kiskapu
 

  FŐOLDAL
A PHP levelezési lista szakmai közössége és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola 2003-ban rendezte meg az Első Magyarországi PHP Konferenciát. Ezen az oldalon, és a kapcsolódó oldalakon a konferencia arhívuma található, melyen a rendezvényről információk szerezhetőek, az előadások letölthetőek.

Helyszín: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola 1146, Budapest, Cházár A. u. 10.
Időpont: 2003. március 29. szombat

A konferencián való részvétel ingyenes volt, a leendő résztvevőknek azonban regisztrtálniuk kellett magukat.

A konferencia megjelenése a sajtóban

A rendezvényt megelőzően készült egy interjú a szervezőkkel, mely a Linuxvilág 2003. márciusi számában jelent meg. A konferenciáról a résztvevő újságírók is készítettek beszámolókat. Az alábbiak az általunk ismert jelenleg is elérhető beszámolók:
Kiket vártunk a konferenciára?

  • informatikai cégek döntéshozóit, akik szeretnének tájékozódni a PHP által nyújtott lehetőségekről, előnyökről
  • programozókat, akik az internetes alkalmazásfejlesztés területére szeretnének lépni, de nem tudják merre induljanak el
  • PHP fejlesztőket, akik új technológiákat szeretnének megismerni
  • tanárokat, akik szeretnék naprakész webes fejlesztési ismeretekre megtanítani diákjaikat
  • tanulókat, akik örülnének egy kis segítségnek az induláshoz
  • a PHP levelezőlista tagjait, akik szeretnék a valóságban is (IRL) megismerni azokat, akiktől naponta jobbnál jobb tippeket kapnak
  • akik szeretnének valamit tenni a PHP magyarországi elterjesztéséért
  • akik szeretnének találkozni a PHP kézikönyv magyar fordítóival
  • akik szeretnének bekapcsolódni a magyar PHPs vérkeringésbe
Mi a PHP?

A PHP az egyik legelterjedtebb webes programozási nyelv, ami mára általános célú nyelvvé nőtte ki magát. Ingyenessége, és széleskörű elérhetősége biztosítja a továbbra is folyamatosan növekvő felhasználói bázist számára. A nyelv Magyarországon is egyre népszerűbb a részben magyar dokumentációnak, magyar könyveknek, levelezési listáknak és tanfolyamoknak köszönhetően. A PHP gyorsan tanulható, de a tapasztalt programozók számára is hatékony eszközöket nyújt, ezért érdemes vele megismerkedni. További információk a PHP kézikönyvben.

Programunkat úgy állítottuk össze, hogy a lehető legszélesebb közönségnek tudjunk tartalmas idotöltést nyújtani, kezdve azokkal, akik most fognak először hallani a PHP nyelvről egészen azokig, akik már régóta foglalkoznak vele. Előadóink az adott témában komoly szakmai múlttal rendelkeznek.
Valid XHTML 1.0! Valid CSS!